A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

Page:
Kiss alpolgármester: Az Ifiházzal kapcsolatos cél nem változott

Kiss alpolgármester: Az Ifiházzal kapcsolatos cél nem változott

Az Ifjúsági és Szabadidő Ház sorsát kérte számon Dr. Simon Gábor, az MSZP frakcióvezetője a városvezetésen. Pont egy évvel ezelőtt a 2017. év júniusi közgyűlésen robbant a bomba, mikor képviselői kérdésre...

Az MSZP frakciószövetségese a Párbeszéd is Erdei Sándort támogatja

Az MSZP frakciószövetségese a Párbeszéd is Erdei Sándort támogatja

Július 15-én időközi önkormányzati választást tartanak Miskolc 12. számú önkormányzati körzetében, mivel az addigi önkormányzati képviselőt, Hubay Györgyöt parlamenti képviselővé választották. A függetlenként induló Erdei Sándort mind a hat ellenzéki...

Dől a pénz az Orbán családhoz

Dől a pénz az Orbán családhoz

Vagyonbevallásában feleségével közösen egymillió forintnál kevesebb megtakarítást bevalló Orbán Viktor szüleinek és testvéreinek cégeiből csak tavaly másfél milliárd forintot vettek ki tulajdonosaik osztalék formájában, 2014 óta pedig közel 4,4 milliárdnyi...

Miskolc

Újpesti vereséggel mutatkozott be a DVTK új edzője

Újpesti vereséggel mutatkozott be a DVTK új edzője

Az Újpest 1-0-ra legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 28. fordulójában, a vendégcsapatban így vereséggel mutatkozott a hétfőn kinevezett új vezetőedző, Fernando.

A miskolci Gercsák Szabinának nem jött össze az Eb

A korosztályos olimpiát, világ- és Európa-bajnokságot nyert dzsúdós az 1. fordulóban hosszabbításban kikapott, ezzel befejezte szereplését  a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokságon.

A bravúr elmaradt, de így is klubtörténelmet írtak a DVTK női focistái

A címvédő Ferencváros 3-1-re legyőzte a DVTK-t a női labdarúgó Magyar Kupa csütörtöki döntőjében, amelyet az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendeztek.

Vádat emeltek a karját elvesztő miskolci férfi munkáltatója ellen

Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat egy cég vezetőjével szemben, miután egy munkahelyi baleset nyomán a társaság egyik betanított munkása elvesztette a karját.

Két mérkőzéssel tesztelik a DVTK új stadionját

Jövő szombaton a Mezőkövesd elleni bajnokin adják át a Diósgyőri VTK új stadionját, a létesítményt ugyanakkor csütörtökön két mérkőzéssel tesztelik – hangzott el a klub sajtótájékoztatóján szerdán.

Social Media

Partly Cloudy

21°C

Miskolc

Partly Cloudy

Humidity: 76%

Wind: 17.70 km/h

  • 19 Jun 2018

    Mostly Cloudy 30°C 18°C

  • 20 Jun 2018

    Partly Cloudy 29°C 18°C

Halálos közlekedési baleset történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Izsófalván szombat hajnalban.

Egy brit rendszámú személygépkocsi nem sokkal öt óra előtt lesodródott az útról Izsófalván, az autót vezető férfi meghalt – tájékoztatott Janasóczki Attila, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az Izsó Miklós úton haladó brit felségjelzésű személygépkocsi felborult, az autót vezető férfi kiesett a járműből és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette – közölte.

Kérik a járművezetőket és utasaikat, hogy minden esetben használják a biztonsági övet, mert az életet menthet – tette hozzá a szóvivő.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt a rendőrség teljes szélességében lezárta.

Borsod, Abaúj, Zemplén

Kikapott a Kazincbarcika a Nyíregyházától

Hiába a győzött hosszú idő után vasárnap a Kazincbarcika NB II-es labdarúgó csapata, szerdán ismét kikapott: ezúttal a Nyíregyháza otthonában, 2-0-ra.

Kiscsécs: "Jézus Mária, akkor mi lesz velünk? "

Befagyaszthatják három település, köztük a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kiscsécs állami támogatását. Felkészül a szintén megyénkbeli Taktabáj és Bodrogkisfalud, illetve a szabolcsi Nyírmeggyes.

Surmann Antal lett Nyékládháza új polgármestere

Surmann Antalt, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyékládháza új polgármesterének, a tisztségért hárman indultak az időközi választáson.

Az új edzővel végre győzött a Kazincbarcika

Győzelmet aratott vasárnap a Kazincbarcika a vendég Sopron felett a labdarúgó NB II 31. fordulójában, Putnokon.

Hazai Pálya

Újabb vidéki rádiót nyelt le Andy Vajna cége

Andy Vajna érdekeltségei már több mint 30 rádiófrekvenciát birtokolnak, emellett övé a hamarosan 15 tévécsatornával futó TV2 médiacsoport is.

Hét új debreceni járatot indít a Wizz Air

Egy újabb Airbus A320-as repülőgépet telepít Debrecenbe a Wizz Air és hét új járatot indít a kelet-magyarországi városból - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója az MTI tudósítása szerint.

Elvitték a rendőrök a részeges mozdonyvezetőt

A kunszentmiklósi rendőrök segítségét kérte a MÁV belső ellenőre, mert azt gyanította, hogy az egyik mozdonyvezető ittas - írja a police.hu. Gyanúja beigazolódott, a masinisztát előállították.

Időközi ellenzéki együttműködés kellene

Szerdán ülnek össze a baloldali ellenzéki pártok, hogy egyeztessenek az időközi választásokon való indulásuk összehangolásáról.

A világ hírei

Ma van az "egyél, amit csak akarsz" világnap

Az enni szerető, ennek ellenére inkább egészségtudatosan élők számára jó hír, hogy ma tartják az "egyél, amit csak akarsz" világnapot - írta a Foodyny.

Új belügyminiszter

Sajid Javidot nevezte ki belügyminiszterré hétfőn Theresa May brit miniszterelnök. Javid Amber Ruddot váltja a belügyi tárca élén.

Hiába szólította fel lemondásra az államfő, marad a román miniszterelnök

Nem mond le tisztségéről Viorica Dancila román miniszterelnök. A Klaus Iohannis államfő által lemondásra felszólított kormányfő a Romania TV hírtelevíziónak adott péntek esti interjúban kijelentette: semmi okát nem látja annak, hogy leköszönjön.

Elpusztult a pókmatuzsálem – 43 évet élt

A világ legöregebb pókja 43 évesen pusztult el egy hosszú távú tanulmány ideje alatt Ausztráliában. A Pacific Conservation Biology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a Gaius Villosus fajba tartozó matuzsálem jelentősen túlélte az eddig ismert legidősebb pókot, egy 28 évesen elpusztult...