A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

hejce 2018A tizenkét évvel ezelőtti hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben.

A település fölött magasodó Borsó-hegyre 2006. január 19-én zuhant le a szlovák légierő csapatszállító repülőgépe, a koszovói békemisszióból Szlovákiába tartó AN 24-es gép fedélzetén utazó 43 békefenntartó katona közül csak egy élte túl a szerencsétlenséget.

A Hejce központjában lévő emlékműnél megtartott kegyeleti megemlékezésen a szeretteiket elvesztő családtagok, a katonatársak, a mentésben részt vevők és a helybéliek előtt Peter Gajdos szlovák védelmi miniszter egyebek mellett azt mondta: tizenkét évvel ezelőtt a sors mindörökre átírta negyvenkét család jövőjét. Azon hozzátartozók, aki hazavárták feladatukat teljesített szeretteiket, egyetlen egy pillanat alatt leírhatatlan gyászba borultak.

Simicskó István magyar honvédelmi miniszter beszédében arról szólt, hogy újból és újból megrendültség tölti el az ember szívét. Közös veszteség ért bennünket, nemcsak a szomszédos ország, nép veszítette el katonáit, hanem mi is elveszítettük barátainkat, mi is ugyanúgy érzünk, mint szlovák barátaink – fogalmazott.

A megemlékezésen – mint minden évben – ezúttal is jelen volt a szerencsétlenség egyetlen túlélő katonája, Martin Farkas.