A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

kosa lajosSzázmilliós pályázati pénzen híznak a jószágok a Kósa Lajos anyukája érdekeltségébe tartozó sertéstelepen. Több jogcímen is kap pénzt a cég az államtól.

Ugyancsak jó időpontban vette át a Kósa Lajos miniszter 82 éves édesanyjának érdekeltségébe tartozó cég a korábban a politikus rokonaihoz tartozó sertéstelepet. A vállalat ugyanis még éppen időben el tudott indulni egy állami pályázaton, amin végül 123 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert.

Mint azt a Népszava korábban már megírta, a politikus édesanyja, a nyugdíjazását megelőzően védőnőként, majd bölcsődei vezetőként dolgozó Kósa Lajosné Bacskó Katalin 2015 nyarán vásárolta be magát a sertéstenyésztéssel foglalkozó Méker Kft.-be. A Méker elődjének tekinthető, és a Kósáékkal rokon Szilágyi família érdekeltségébe tartozó Szalka-Pig Kft. ekkoriban felszámolás alatt állt. Kósáné megjelenése után a Mékerbe ismeretlen eredetű friss pénz került, és úgy vette át a több százmilliós értékű mátészalkai sertéstelepet a Szalka-Pigtől, hogy az ki tudott egyezni a hitelezőivel.

A felerészt Kósa asszony, valamint az egy-egy negyedrészt birtokló Szilágyi Gábor és Szilágyi Balázs tulajdonába tartozó Méker azóta elég sikeres, 2016-ban például harmincmilliós tiszta profitot ért el.

A cég gyarapodásához – tudta meg a Népszava – az adófizetők is hozzájárulnak. A Méker ugyanis 123 millió forintot nyert egy sertéstartó telepek korszerűsítését támogató pályázaton, amihez a finanszírozást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a magyar állam biztosította. Az sem mellékes: a megítélt összeg az ötvenedik legnagyobb, amit ezen a címen fizetnek ki a 141 nyertesnek. A beruházás teljes összege 251 millió forint, ami azt jelenti, hogy a lehetséges maximum ötven százalékos vissza nem térítendő támogatást különösen jó aránnyal használták ki.

Az is érdekes, hogy Kósánéék mintha különösen jó ütemérzékkel mozdultak volna rá a disznótenyésztésre. A sertéstelephez tartozó egyik ingatlan tulajdoni lapjának tanúsága szerint a Méker tulajdonszerzését csak 2016 februárjában sikerült átvezetni, a pályázatot pedig alig pár hónapon belül már fel is függesztették, mert túl sokan jelentkeztek. Döntést csak ősszel hirdettek: végül 331 pályázatból mindössze 141 nyert.

A Méker egyébként egy másik pályázaton is kapott egy kisebb, hárommilliós összeget védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának megőrzésére tavaly márciusban.

A beruházás pontos tartalmát nem ismerni, csak a címét: eszerint az adófizetők 123 millióját a sertéstelep fejlesztésére kell költeniük. Ha a fejlesztés során a telep befogadókapacitását is sikerül megnövelniük, azzal duplán jól járhatnak, ugyanis a disznók után is kaphatnak állami pénzt. Az anyakocákat megfelelően kellemes környezetben tartó vállalkozások által pályázható sertésjóléti támogatásból már eddig is jutott a Mékernek: tavaly 10,2 millió, tavalyelőtt 12,3 millió forint.

Tavaly októberben egyébként a jelenleg Kósa Lajos vezette megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztériumhoz igazolt államtitkári rangban Horváth István, aki korábban miniszteri megbízottként a kormány sertésprogramját felügyelte, civilben pedig a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének az elnöke.