A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

mesterhazy attilaVisszalép az országgyűlési képviselő-jelöltségtől az MSZP-s Mesterházy Attila a függetlenként induló Kész Zoltán javára a Veszprém megyei 1-es választókerületben.

Ezt csütörtök este jelentette be a szocialista politikus Veszprémben, Kész Zoltán, a körzet jelenlegi parlamenti képviselője és a Viszlát Kétharmad Mozgalom közös rendezvényén.

Mesterházy Attila azt mondta: megítélése szerint egy független képviselő esetleg több párt támogatását is maga mögé tudja állítani, mint egy "vérbeli pártpolitikus". 

Hozzátette, hogy ebben a körzetben jelen helyzetben Kész Zoltán nagyobb esélyekkel indulhat nála. Felajánlotta saját és pártja támogatását a kampányban a független jelöltnek.

Közölte, az MSZP és a Demokratikus Koalíció korábban abban állapodott meg, hogy a Veszprém megyei 1-es választókerület az MSZP körzete lesz, így Mesterházy Attila szerint itt a Demokratikus Koalíciónak sincs jelöltje az országgyűlési választásokra.

Kész Zoltán úgy fogalmazott: örömmel vette a támogatást, és a továbbiakban is nyitott arra, hogy az ellenzéki pártok "beálljanak a sorba".