A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

karacsony nepszeruA legnépszerűbb, a legkevésbé elutasított, valamint a legintegratívabb ellenzéki politikus Karácsony Gergely gyakorlatilag az összes ezt vizsgáló közvélemény-kutató cég szerint.

A legfrissebb januári, Medián-felmérésben egy kérdés arra vonatkozott, szívesen látná-e fontos politikusi szerepben az adott politikust. Az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjét ismerők 46 százaléka látná szívesen pozícióban, amivel beérte Orbán Viktor miniszterelnököt és Áder János köztársasági elnök után holtversenyben a második-harmadikok. Szél Bernadettet az LMP, valamint Vona Gábort a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét 40 százaléknyian ültetnék fontos pozícióba. Egy másik kérdéssel a Medián arra kereste a választ, hogy Orbánnal szembeállítva hány százalék választaná az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket. Karácsony 27, Szél 22, Vona 21, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig 19 százalékot kapna – legalábbis a Medián szerint.

A Tárki január 29-én publikált kutatásában a választók legnagyobb arányban, a válaszadók fele (50 százalék) Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra, míg Vona Gábor és Karácsony Gergely egyaránt 9-9 százalékkal osztozik a második helyen, őket pedig a 4 százalékos Szél Bernadett követi.

Figyelemre méltó a kormányközeli Nézőpont Intézet friss felmérése is, ahol Orbán Viktor 54, illetve Karácsony Gergely 43 százalékkal a két leginkább népszerű kormányfő-jelölt. Szél Bernadett 40, Vona Gábor 30, Gyurcsány Ferenc pedig 20 százalékot kapna a Nézőpont szerint.

A Publicus Intézet január közepén a Vasárnapi Hírek megbízásából készült közvélemény-kutatásában szintén Karácsony a legnépszerűbb vizsgált politikus, őt Szél Bernadett és a miniszterelnök követi. A Fidesz-közeli Századvég legfrissebb kutatását december végén hozta nyilvánosságra, eszerint is Zugló polgármestere a legnépszerűbb ellenzéki, jócskán lemaradva Orbán Viktortól.

A Jobbikhoz közel álló Iránytű Intézet október végén vizsgálta utoljára a politikusok népszerűségét, akkor 57 pontos szimpátiaindexszel a legkedveltebb ellenzéki náluk is Karácsony volt.

A sorból egyedül a Závecz Research lóg ki, amely az LMP megbízásából készítette el friss kutatását. A Magyar Nemzet szerint feltették azt a hipotetikus kérdést is, hogy az emberek kire szavaznának, ha közvetlenül lehetne kormányfőt választani. A legtöbben, 41 százaléknyian Orbán Viktorra voksolnának, az ellenzéki oldalon pedig Szél Bernadett a legkedveltebb. Az LMP miniszterelnök-jelöltjét 13 százalék, míg Karácsonyt 11 százalék választaná. Fontos megemlíteni, hogy az utolsó adatfelvételek idején Zugló polgármestere még csak pár hete kezdte el az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként a kampányát.