A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

karacsony gergely mszpGyakorlatilag az ország választókerületeinek felében nem indít képviselőjelöltet az MSZP és a Párbeszéd szövetsége – ugyanis így látja biztosítottnak, hogy mindenhol a legesélyesebb kihívó mérkőzzön a Fidesz jelöltjével.

Mint ismert, a DK-nak 46 választókerületet engedtek át a szocialisták, két helyen függetlenek elől "álltak félre", most pedig Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt 4 másik körzetet ajánlott fel az Együttnek és az LMP-nek. "Hosszasan tudnánk érvelni amellett, hogy a mi jelöltünk miért jobb, mint bárki másé  ezt mérések is alátámasztják  de mi vagyunk a legnagyobb pártszövetség és mi fogjuk vezetni ezt az országot, ha ez az együttműködés sikeres, így azt is tudjuk, hogy miénk a legnagyobb felelősség"  indokolta Karácsony az ajánlatot. Ám az MSZP nem alibizni akar, hanem választást akar nyerni, így az MSZP-Párbeszéd miniszterelnökjelöltje elvárja, hogy a négy befutónak tekinthető választókerületért cserébe az LMP és az Együtt az összes esélyes körzetben visszaléptesse jelöltjét.

Ez nem visszalépési szépségtapasz, ez a győzelem forgatókönyve, kommentálta Tóth Bertalan Karácsony Gergely ajánlatát. Az MSZP frakcióvezetője azt hangsúlyozta: pártja a 106 egyéni választókerületből így összesen ötvenkettőt engedett át (46-ot a DK, 2-t független jelölt kapott, illetve most itt van Karácsony 4-es ajánlata), azaz egyértelmű, hogy mindent megtesz a kormányváltásért. Karácsony javaslata nyomán az LMP és az Együtt listán is erősödhet, illetve lesz egyéniben befutó jelöltjük is. Az „együttműködési csomagért cserébe” az MSZP 25 választókerületben kér visszalépést. Részben ott, ahol a szocialista favoritok korábban egyéniben is nyertek (például a X. kerületben Burány Sándor erősítésére léptetnék vissza az LMP-s Demeter Mártát, vagy a 20-kerületben Hiller Istvánt hagynák egyedül állva). Illetve akadnak olyan helyek, ahol fej-fej mellett megy az MSZP, a Fidesz és a Jobbik – itt az LMP pár százaléka döntő lehet (ilyen Miskolcon dr. Varga László kerülete). És végül a harmadik kategóriába azok a helyek tartoznak, ahol az MSZP-Párbeszéd jelöltje a legnépszerűbb a demokratikus ellenzék emberei közül (ilyen Siófokon Magyar György, Debrecenben Gurmai Zita, vagy a 22. kerületben Molnár Gyula pártelnök.)