A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

valasztas ceruzaFormálódik a baloldali szövetség, de az LMP egyelőre kimaradt a megállapodásból. A napokban tovább közeledhetnek az álláspontok.

Megszületett a koordinációról szóló egyezség az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, valamint az Együtt között szerdán. Igaz, az LMP – egyelőre legalábbis – kimaradt a megállapodásból, ám a pártvezetők szerint elképzelhető, hogy lesznek még további visszalépések is.

Szerdán mindenesetre abban egyeztek meg, hogy az Együtt összesen tizenegy körzetben lépteti vissza saját jelöltjeit az MSZP-Párbeszéd, valamint a Demokratikus Koalíció javára, cserébe pedig két körzetet kap. Talpon marad csepeli jelöltjük, így – miután a szocialista Bangóné Borbély Ildikó Facebook-posztjában hivatalosan is bejelentette visszalépését – Budapest 17-es körzetében Szabó Szabolcs lesz a legesélyesebb ellenzéki induló. Budapest XVI. kerületében is az Együtt állíthat majd jelöltet, ott Vajda Zoltán lesz majd a fideszes Szatmáry Kristóf legfőbb kihívója.

A pártok közötti szerdai megállapodás szerint az Együtt visszalépteti saját jelöltjét a XX. kerületben Hiller István, a III. kerületben Szabó Tímea, Budafokon Molnár Gyula, Nyíregyházán Csabai Lászlóné, míg Debrecenben Gurmai Zita javára. A Demokratikus Koalíció jelöltjei javára öt körzetben lépnek vissza: a II. kerületben Niedermüller Péternek, a XII. kerületben Bauer Tamásnak, a XI. kerületben Gy. Németh Erzsébetnek, továbbá Dunakeszin Rónai Sándornak és Győrben Glázer Tímeának. További egy körzetet nyitva hagytak a tárgyalásokon, Orosházán ugyanis a helyi politikusokra bízták, megállapodnak vagy sem.

Orosházán Bod Tamás az Együtt jelöltje, aki a fideszes Simonka György botrányainak feltárásával lett országosan ismert. A megállapodás ugyanakkor egyelőre messzinek tűnik, a szocialista Füvesi Sándor ugyanis azt írta ki Facebook oldalára, hogy „esze ágában sincs visszalépni”. Bod Tamás lapunknak azt mondta, szerdán beszéltek politikustársával telefonon és végül abban maradtak, hogy csütörtökön újra egyeztetnek.

Juhász Péter Együtt-elnök – az egyezségben érintett pártvezetőkkel tartott közös budapesti sajtótájékoztatón – azt mondta: pártja a megállapodás következtében már 76 körzetben mondott le a jelöltállításról, így mindössze 30 választókerületben lesz indulójuk. – Az LMP-nek viszont még 103, míg a Momentumnak 90 helyen áll jelöltje, ez pedig csak a Fidesz érdekeit szolgálja – mutatott rá Juhász Péter, aki Karácsony Gergelyhez, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjéhez, valamint Gyurcsány Ferenchez, a DK listavezetőjéhez hasonlóan visszalépéseket vár az LMP-től is.

A szerdai sajtótájékoztatón V. Naszályi Márta, a szocialisták belvárosi jelöltje is bejelentette egyoldalú visszalépését, méghozzá az LMP-s Csárdi Antal javára. Ezzel egyébként ebben a körzetben nagy lehetőséghez jutott az ökopárt, így ugyanis – Fekete-Győr András Momentum-elnök, valamint Juhász Péter visszalépése után – már egyedül állnak majd Hollik István fideszes jelölttel és a jobbikos aspiránssal szemben. – Arra kérem az LMP-t, hogy hasonló gesztusokkal viszonozzák ezt a lépést – fogalmazott V. Naszályi Márta, akinek szavaira reagálva Karácsony Gergely azt mondta: ez a szimbolikus lépés "óriási terhet ró az LMP döntéshozóinak vállára".

A demokratikus ellenzék pártjai egyébként már hetek óta neheztelnek egymásra, mert sokan úgy gondolják, nem egyenlő mértékű „áldozatot” hoztak a kormányváltás érdekében. Az MSZP-Párbeszéd és a DK megállapodása következtében például 58-46 arányban (plusz két független) osztották fel a 106 egyéni körzetet. Ez azt jelentette, hogy Gyurcsány Ferencék 149 millió forintos állami támogatást kaptak, az MSZP 298 millió forintosat, míg ha mind a 106 körzetben állítottak volna jelöltet, akkor 597 millió forint lett volna a kapott összeg. Az LMP-nek és a Momentumnak azonban az eddigi visszalépésekkel is több jelöltjük marad talpon mint 80, márpedig ennyi jelölt felett 448 millió forint támogatás jár. Az egyéni körzetekben való indulás a pénzen kívül a töredékszavazatok miatt is fontos, a vesztes jelöltre leadott szavazatokat ugyanis beszámítják a mandátumkiosztás során. Ha viszont egy párt nem indul egy körzetben, akkor értelemszerűen töredékszavazata sem keletkezik.

– Továbbra is nyitottak vagyunk a korrekt ajánlatokra – így reagált a Népszavának Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője a többi baloldali párt szerdai üzenetére. Lapunknak azt is elmondta, hogy Csepelen ők is visszaléptetik jelöltjüket, így Tenk András és Bangóné Borbély Ildikó kiesése után csak Szabó Szabolcs (Együtt) lesz az egyetlen esélyes kihívója Németh Szilárd rezsibiztosnak.

További visszalépésekről viszont egyelőre nem tudni, bár – ahogy az Gyurcsány Ferenc szavaiból kiderült – a háttérben még folynak az egyeztetések, és akár újabb bejelentések is lehetnek a következő napokban. Hadházy Ákos LMP-társelnök Facebook-oldalán jelezte, hogy ha péntekig nincs megállapodás az ellenzéki oldalon, ő is visszalép a saját körzetében. Szerinte viszont az MSZP "egészen bizarr, irreális, inkorrekt" ajánlatot tett nekik. A Momentum lapunknak azt mondta, „ahogy eddig is”, a jövőben is nyitottak a visszalépésekre. – A legtöbb nyerhető körzet sorsa azonban jelenleg az LMP és a Jobbik együttműködő készségén múlik – tették hozzá.

A visszalépésekről való egyeztetések fontosságát egyébként az is mutatja, hogy egy hónap alatt érzékelhetően nőtt az esélyes jelöltekre való átszavazási hajlandóság. A Závecz Research Indexnek készített kutatása szerint ha egy baloldali, – MSZP-Párbeszéd, illetve DK-hoz tartozó – jelöltről jeleznék azt a felmérések, hogy ő a legerősebb ellenzéki, akkor a Jobbik híveinek 31 százaléka elpártolna saját pártja jelöltjétől és az esélyes aspiránsra voksolna. Az LMP tábora kisebb mértékben szavazna át, de a legutóbbi 29 százalékról 65 százalékra emelkedett azok aránya, akik baloldali jelölt felé fordulnak, ha neki nagyobb esélye van győzni, mint a sajátjuknak, Ha a kutatások szerint a Jobbik jelöltje tudná legyőzni a kormánypárt színeiben induló személyt, akkor a többi ellenzéki párt támogatóinak 43 százaléka átszavazna Vona Gáborék jelöltjére. Ebben a körben is nagymértékben nőtt a taktikusan szavazók csoportja, egy hónapja még csak 26 százaléknyian voltak. A DK-sok hattizede, az MSZP–Párbeszéd táborának csaknem fele, az LMP-sek egyharmada átmenne a Jobbik jelöltjéhez, ha ő lenne a legesélyesebb.