A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

A címvédő Budapest Honvéd ellen győztött 2-1-re szombaton a sereghajtó Mezőkövesdtől a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában.

Gyors gólváltással indult a találkozó: Danilo már az első percben betalált a mezőkövesdiek kapujába, a vendégek a 10. percben Novák Csanád góljával egyenlítettek. A folytatásban Davide Lanzafame vezérletével a kispestiek voltak aktívabbak, de az ellenfél is eljutott gróf kapujáig.

Az 50. percben a korábbi kispesti játékos, Koszta Márk góljával átvette a vezetést a Mezőkövesd. A Honvéd mezőnyben nagy erőket mozgósított, de gólveszélyes akciót sokáig nem tudott kidolgozni. A hajrában a vendégeknek két lehetőségük volt a mérkőzés lezárásához, a kettő között pedig a kispestieknek adódott helyzetük az egyenlítéshez, de egyik akcióból sem született gól, így maradt a meglepetés.

 

OTP Bank Liga, a 17. forduló:

Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry FC 1-2 (1-1)

Bozsik József Stadion, 1000 néző, v.: Iványi

gólszerzők: Danilo (1.), illetve Novák (10.), Koszta (15.)

sárga lap: Gazdag (67.), Lanzafame (83.), illetve Hudák (37.), Lázár (43.), Koszta (71.), Iszlai (78.)

 

Budapest Honvéd: Gróf – Baráth, Kamber, Deák – Laczkó (Lukács, 60.), Gazdag, Banó-Szabó, Holender – Eppel, Lanzafame, Danilo

Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó – Lázár, Hudák, Szeles, Szalai – Iszlai, Vadnai, Mlinar, Strestík (Cseri, 65.) – Koszta (Pillár, 89.), Novák (Veselinovic, 81.)