A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

uszoda putnokA Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megépült kétmedencés tanuszodát avattak szerdán a történelmi Gömör vármegyéhez tartozó, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon.

A létesítmény átadásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egyebek mellett azt mondta: a program keretében az elmúlt négy évben tizenöt új tantermet, négy új iskolát, a putnokival együtt hat új tanuszodát, valamint húsz tornatermet adtak át.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a még 2014-ben a minisztérium által indított és 2015 áprilisától a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz került fejlesztési program célja között szerepel, hogy azokon a településeken is, ahol még nincs, épüljön olyan európai színvonalú tornaterem és tanuszoda, amely hosszú távon szolgálja a fiatalok fejlődését. A mindennapos testnevelés pedig hozzájárul ahhoz, hogy testben és lélekben erősebbé, egészségesebbé váljon a diákság – tette hozzá.