A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

bilincsElfogták azt a férfit, aki szerda este halálra gázolt Sajóvámoson egy 53 éves gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott autójával – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.

Dobi Tamás elmondta: a rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművet, illetve annak vezetőjét, aki a cserbenhagyásos gázolást elkövette, a széleskörű adatgyűjtés kevesebb mint 24 óra alatt eredményre vezetett.

A rendőrök azonosították, majd boldvai lakásán elfogták azt a 37 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A gázolót bűnügyi őrizetbe vették, és lefoglalták a balesetkor használt tehergépkocsit is.