A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

dron szikszoA szikszói önkormányzat egy drónt adott át a helyi rendőrőrsnek használatra, továbbá három rendőr részesült polgármesteri elismerésben egy súlyos bűncselekmény elkövetőinek felderítése kapcsán.

A szikszói önkormányzat képviseletében Füzesséry József polgármester 2018. március 8-án ünnepélyes keretek között adott át egy drónt Polgári Sándor r. alezredesnek a Szikszói Rendőrőrs parancsnokának. Az eseményen jelen volt dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és dr. Antal István r. ezredes az Encsi Rendőrkapitányság vezetője is.

A nagy értékű, magas technológiai szintet képviselő drónt a rendőrök elsősorban különböző kutatások és helyszíni szemlék végrehajtása során tudják hasznosítani, amely nagy mértékben megkönnyíti, pontosítja és gyorsítja a munkájukat.

Az átadást követően polgármester Úr – egy Szikszón, a közelmúltban történt rablás elkövetőinek felderítése kapcsán - elismerésben és jutalomban részesítette a helyi rendőrőrs állományába tartozó Pocsai Tamás r. őrnagyot, Rábai Helga r. főtörzsőrmestert és Mikó Vivien r. őrmestert is.