A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

46028759_1159478294206826_1588668322155593728_n.jpgA Nyugdíjas Parlament újabb állomásához érkezett. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az MSZP Politikai Centrumában került megrendezésre a megyei Nyugdíjas Parlament. A megyei parlament szakszervezetek és civil szervezetek által olyan helyi problémákkal foglalkozik, amely a közel egy hónap múlva tartandó országos parlament munkájának alapjául szolgálhatnak. Az Országos Nyugdíjas Parlament pedig a politikai pártok számlára hasznosítható javaslatokat fog tenni.

Ez alkalomból köszöntötte Dr Varga László az MSZP országgyűlési képviselője a vendégeket. Varga László szerint a szépkorúak minden tiszteletet megérdemelnek, hiszen egy élet munkájával adóznak a társadalom előtt.

Hatalmas probléma, hogy egy ledolgozott élet után nem kapják meg azt a társadalmi megbecsülést, amit megkaphatnának. Sok oka van ennek, leginkább a kormány rossz politikája. Kiindulhatunk olyan egzisztenciális kérdésekből is, mint hogy inflációkövető nyugdíjemelés van és megszűnt ez a svájci indexálás, amely 2010 előtt meghatározta a nyugdíjak emelkedését. A magyar államgazdasági növekedésének jótékony hatásai érvényesülhetnének, ám ezek sem érvényesülnek a nyugdíjakban. A nyugdíj emelés gyakorlata is olyan, amely növeli a nyugdíjas társadalomban meglevő különbségeket, mélyíti a szakadékokat. Nagyon sokan élnek méltatlanul kevés nyugdíjból és az öregségi nyugdíjminimum is 9 éve, a fidesz kormányzása alatt nem változott: 28.500 forint.

Egy éve készült el az a felmérés, amely az Európai Unió 263 régióból az északkelet magyarországi régió a 262 helyen áll. Egy ilyen társadalmi csoportot hatványozottan érint. A nyugdíjasok proaktívan megfogalmazzák a maguk véleményét, illetve gyermekeik, unokáik érdekében is van véleményük és ők is szeretnék, ha Magyarország egy erős, fejlődő ország lenne.

Az az ilyen típusú problémák alkalmára ez egy kiváló civil kezdeményezés, melynek örülök, hogy házigazdái lehetünk.

Karácsony Mihály az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok nem csak a gazdaság kiadási oldalán jelennek meg, mint tétel, hanem a bevételi oldalon is jelen vannak. Magyarországon 59 adónem van; a nagy részét a nyugdíjasok is fizetik. A felosztható nemzeti javak egy negyedéhez hozzájárulnak a nyugdíjasok. Az aktív dolgozók munkáját segítik. Például vigyáznak a gyerekekre, az unokáknak ebédet főznek, takarítanak. A fiataloknak ezt úgy mondhatnánk, hogy a dolgozók a ’front office’-ban vannak míg a nyugdíjasok a ’back office'-ban. Szemléletként azt akarjuk elérni hogy a nyugdíjasokat ne csak a kiadási oldalon vegyék figyelembe és mindenféle méltatlan jelzővel illessek, hogy eltartott, ingyen elő, felesleges nemzedék.

A másik nagy probléma, hogy igazságtalannak tartják a magyar adórendszert. A gazdasági növekedés magasabb adóemelést indokolna. Miközben 4,1 százalékos gazdasági növekedést prognosztizálnak a nyugdíjasoknak csak 2,7 százalékos nyugdíjemelést ígérnek.

Továbbá a már meglévő összegnek a felosztását is kifogásolják. Kifogásolják például, hogy területileg is indokolatlanul eltérnek a nyugdíjak. Itt a régióban a nyugdíjak 110000 forint körül vannak, míg mondjuk Budapesten 150 000 forint is lehet.

Van nemek közötti indokolatlan elosztás is.

Az utóbbi időben jelenik meg egy újabb indokolatlan különbség, hogy aki ma megy nyugdíjba annak magasabb a nyugdíja, egy három-négy évvel ezelőtt nyugdíjba vonult társától, miközben ugyanazok feltételek mellett dolgozott.

40-50 témát szedtünk össze az anyagi lemaradástól az elmagányosodásig. Ezeket jelenleg rangsoroljuk és így találunk megoldásokat, illetve teszünk javaslatokat ezen a problémák megoldására a körülbelül egy hónap múlva tartandó Országos Nyugdíjas Parlamenten.

Lukács András a B.- A.- Z. Megyei Önkormányzat tanácsnoka örömét fejezte ki, hogy már az első körben 16 megyei szervezet jelentkezett. Céljuk, hogy meghatározzák azokat a fő pontokat, melyek a nyugdíjasok helyzetének javítása érdekében kulcsfontosságúak.

A rossz egészségügyi helyzet következtében például a megye határ menti térségében az elhalálozási arány 35%-kal haladja meg az országos átlagot. Ez az, ami a politika valódi felelőssége. Ez nem pártpolitikai kérdés vagy vita tárgya, ez emberi életeket határoz meg.

A mai nyugdíjas társadalom a mai politikai elit manipulációjának célja és eszköze, hiszen akik elől el van zárva a saját élethelyzetére vonatkozó adatok, azok könnyen befolyásolhatóak. Kétféle reakció alakul ki az egyik az önhiba; elkezdi saját magát okolni. A másik az ellenségkeresés. Ezeket a manipulációkat a nyugdíjasok megyei társadalma visszautasítja.

Továbbá Lukács András felhívná a figyelmet a megyei és majd az országos határozatokra.

A B.-A.-Z. Megyei Nyugdíjas Parlamentet az MSZP Szolidáris Alap támogatásával valósulhatott meg.46156409_250756202259871_1030603979932827648_n.jpg