A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

852x479-kepek20180502-P1140714.jpgMint ismeretes a Miskolci Egyetem már a korábbi években sem függetlenségéről volt híres, az utóbbi időben gyakorlatilag az egyetem csak a kormánypártok kiszolgálásával került be a hírekbe.

Tavaly Simicskó István, akkori Honvédelmi Miniszter kötelezővé tett előadása okozott nagyobb felháborodást az egyetem hallgatóinak, és néhány oktatójának körében, erről bővebben itt: (http://168ora.hu/itthon/megdobbento-de-ket-miniszterium-is-utasitotta-a-miskolci-egyetemet-hogy-legyen-telt-hazas-simicsko-istvan-eloadasa-13049) de most sikerült egy mégnagyobb botránnyal előrukkolni.

Az atlatszo.hu számolt be róla, hogy a Miskolci Egyetem Fidesz közeli oktatója, Zárug Péter Farkas, egy osztrák síparadicsomban lévő 26 szobás vendégszálló tulajdonosa.
Zárug Péter hűen segíteti a Fideszt mind az országgyűlési választások során, mind a július 15-én tartott időközi választások alkalmával. Az időközi választások előtt nyíltan kampányolt a fideszes jelölt mellett, és az előadása során tanúbizonyságot tett végtelen mértékű szakmaiatlanságáról, valamint arról, hogy nem igazán tud tájékozódni Miskolcon, ami nem is csoda, hiszen nem magyar születésű; gazdasági bevándorló.

Orbán Viktor miniszterelnök, és Kriza Ákos miskolci polgármester leghűbb zsebpolitológusa korábban, még a menekültek lelövésére uszított, és sortűzért kiáltott a határon. Nyilván akkor nem zavarta annyira, hogy nem lövik halomra az országhatárt átlépőket, amikor ő lépett be Magyarország területére.

Ha a szakmaiság és a tudományosság teljes hiánya nem lenne elég, ahhoz, hogy a Miskolci Egyetem legalább a függetlenség látszatát megtartva megszabadúljon méltán hirhedt és “elfogulatlan" oktatójától, akkor még grátiszként itt a szálloda egy síparadicsomban, amely értéke körülbelül 600 millió forintra tehető. Viszonylag erős kételyek merűlnek fel azzal kapcsolatosan, hogy Magyarország annyira erős és gazdag ország lenne, hogy egy egyetemi oktatói fizetésből valaki az Alpokban luxusszállodát tudjon vásárolni. Legalábbis eddig még nem nagyon láttunk olyan oktatót, aki ekkora értékű vagyontárgyat tudott volna venni, az egyetemtől kapott fizetéséből, de persze megeshet, hogy Zárug Péter is okosabb mint Mark Zuckerberg, és Mészáros Lőrinc babérjaira tör.

Szerencsére a szálloda jól üzemel, többek elmondása szerint, ebben nagy segítséget nyújt az is, hogy a szállodát gyakran látogatják a miskolci önkormányzat vezetői, és a miskolci fideszes elit. Nem is lenne semmi meglepő a történésekben, csak egy újabb fideszes tehetség feltörekvése és álomszerű meggazdagodása, gyakorlzilag mindennapos esemény... Ám úgy fest, hogy sok gonddal is jár a szálloda, mivel Zárug Péter Farkas órái -feltehetőleg külföldi tartózkodásának köszönhetően- az első héten elmaradnak. Ezért akár hálásak is lehetnének a hallgatói mert így nem kell az egyetemen is a kormány-propagandát hallgatni 90 percben, ellenben, így nem kapnak hiteles mintát arra vonatkozóan, hogy milyen “politológusok” ne legyenek a jövőben.

maxresdefault.jpg

Gyenge lobbi, hazugság vagy Miskolcnak fideszből is csak a selejt jutott?

Kriza polgármester 2015 áprilisában Orbán Viktorral az oldalán jelentette be, hogy 1000 hektáros Ipari Parkot hoznak létre Miskolcon. Szenzációhajhász bejelentésük így hangzott: „Ahhoz, hogy ide tudjon kapcsolódni Miskolc, arra van szükségünk, hogy legyen ipari terület, ahol fogadni tudják azokat a beruházásokat, amelyek a teljes foglalkoztatást megvalósítják, ezért ez az iparterület ezer hektáron jön létre.” 2016-ban már így látták a helyzetet: „A miniszterelnök a Miskolc Televízió riporterének kérdésére elmondta, vannak az asztalán olyan gépjárműipari beruházások, ahol 2-3 magyar város közül választanak majd a befektetők, és Miskolc is a lehetőségek között van.”

 

Több mint három év telt el és ismét lelepleződött a hazugsággyár!

Új Ipari Park azóta sincs, a „városvezetés” Hernádnémeti melletti területet ajánlgatott a BMW-nek. Nem is csoda, hogy elzavarták őket és Debrecent választották. Miskolc egy több, mint 320 milliárd forintos gyárat és 1000 munkahelyet veszített. Az elmúlt években pedig volt itt mindenki, aki nem győzte dicsérni az előkészületeket. Kósa, Lázár, Gyopáros. Nem ért semmit ma kiderült, teljesen alkalmatlan a városvezetés és a Fideszes lobbi.

 

A 2014-es országgyűlési választás előtt azzal kampányoltak a miskolci Fidesz-jelöltek, hogy újraindítják az acélgyártást Diósgyőrben. Noha Mengyi Roland, a borsodi közgyűlés volt fideszes elnökének részvételével ünnepélyes alapkőletétel is volt és a volt állami Eximbank is jelentős hitelt adott, nincs nyoma az acélműnek. A terület pusztul, a beruházó hallgat.

Láthatóan más sem sikerül: „2016 végén (vagy legkésőbb 2017 elején) megkezdődik a Diósgyőri vár rekonstrukciójának folytatása és a Miskolctapolcai Strandfürdő második ütemének fejlesztése.” Ez sem kezdődött el, de biztos jön a következő szenzációs kommunikációs lufi. Szégyelljék magukat!

DSC 0220Az Ifjúsági és Szabadidő Ház sorsát kérte számon Dr. Simon Gábor, az MSZP frakcióvezetője a városvezetésen. Pont egy évvel ezelőtt a 2017. év júniusi közgyűlésen robbant a bomba, mikor képviselői kérdésre Kriza Ákos elismerte, hogy titokban az Ifiház nyár végi bezárását készítik elő. A hír hallatán a kulturális centrum megmentése érdekében páratlan összefogás alakult ki, az ellenzéki pártok egységesen tiltakoztak és számos civilszervezet is a bezárás ellen tiltakozott.

Bővebben: Kiss alpolgármester: Az Ifiházzal kapcsolatos cél nem változott

osszefogas ill

Július 15-én időközi önkormányzati választást tartanak Miskolc 12. számú önkormányzati körzetében, mivel az addigi önkormányzati képviselőt, Hubay Györgyöt parlamenti képviselővé választották. A függetlenként induló Erdei Sándort mind a hat ellenzéki párt támogatja, így létrejött a teljes ellenzéki összefogás.

Bővebben: Az MSZP frakciószövetségese a Párbeszéd is Erdei Sándort támogatja

ute dvtk 2018 0428Az Újpest 1-0-ra legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 28. fordulójában, a vendégcsapatban így vereséggel mutatkozott a hétfőn kinevezett új vezetőedző, Fernando.

Bővebben: Újpesti vereséggel mutatkozott be a DVTK új edzője

gercsak szabina tel avivA korosztályos olimpiát, világ- és Európa-bajnokságot nyert dzsúdós az 1. fordulóban hosszabbításban kikapott, ezzel befejezte szereplését  a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokságon.

Bővebben: A miskolci Gercsák Szabinának nem jött össze az Eb

dvtk ftc 2018 0426A címvédő Ferencváros 3-1-re legyőzte a DVTK-t a női labdarúgó Magyar Kupa csütörtöki döntőjében, amelyet az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendeztek.

Bővebben: A bravúr elmaradt, de így is klubtörténelmet írtak a DVTK női focistái

birosag2Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat egy cég vezetőjével szemben, miután egy munkahelyi baleset nyomán a társaság egyik betanított munkása elvesztette a karját.

Bővebben: Vádat emeltek a karját elvesztő miskolci férfi munkáltatója ellen

stadion villanyJövő szombaton a Mezőkövesd elleni bajnokin adják át a Diósgyőri VTK új stadionját, a létesítményt ugyanakkor csütörtökön két mérkőzéssel tesztelik – hangzott el a klub sajtótájékoztatóján szerdán.

Bővebben: Két mérkőzéssel tesztelik a DVTK új stadionját

Tizennégy cselgáncsozó – köztük a miskolci Gercsák Szabina – képviseli a magyar színeket a csütörtöktől szombatig tartó 67. Európa-bajnokságon Tel-Avivban.

Bővebben: Cselgáncs Eb: 14 magyar indul, köztük a miskolci Gercsák Szabina

dvtk cegled 2018 0424A 6. helyen végzett a DVTK a női kosárlabda NB I-ben, kedden este ugyanis – a hazai pályán elszenvedett veresége után – idegenben is kikapott a Ceglédtől.

Bővebben: Ismét kikapott a DVTK, így 6. lett a bajnokságban

dvtk logo joA Diósgyőrt, a Budapest Honvédot és az Újpest FC-t is megbüntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden.

Bővebben: Már megint megbüntette a DVTK-t az MLSZ

bortonKikódoltatták a büntetés-végrehajtási intézet által biztosított kapcsolattartó mobiltelefont, új SIM-kártyát tettek bele, s telefonhívásaikkal bankkártyaadatokat csaltak ki egy embertől. 

Bővebben: Még a börtönből is tudott csalni két miskolci rab

fernandoA spanyol Fernando Miguel Fernandez Escribano lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK vezetőedzője.

Bővebben: Fernando váltja Bódogot a Diósgyőrnél

dvtk pafc 2018 0421Ezúttal a Puskás Akadémia intézte el a diósgyőri focistákat Mezőkövesden szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában.

Bővebben: Megint kikapott a DVTK

kosarlabda illA Diósgyőr a PINKK vendégeként is magabiztosan győzött, így megnyerte a párharcot, és az ötödik helyért léphet majd pályára a női kosárlabda NB I-ben.

Bővebben: Női kosárlabda NB I: a DVTK játszhat az ötödik helyért

miskolci egyetemFigyelő című lap a Miskolci Egyetem három oktatóját, Hegyi Szabolcsot, Kirs Esztert és Majtényi Lászlót is listázta, azt állítva, hogy Soros-bérencek, s az ország ellen dolgoznak.

Bővebben: A Miskolci Egyetem oktatói és diákjai is tiltakoznak a Soros-lista ellen

Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság kedden.

Bővebben: Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

megyei korhaz onkologiaA rendőrség mellett az ÁNTSZ is vizsgálja, hogy jogosult-e használni egy magáncég eszközeit a miskolci kórház. A fenntartó szerint az onkológia betegek ellátása zavartalan.

Bővebben: Tovább birkózik a miskolci megyei kórház és a volt onkológiai szolgáltató

dvtk 2017 09A Diósgyőri VTK labdarúgóit a közelmúltbeli rossz eredmények miatt pénzbüntetéssel sújtotta az OTP Bank Ligában szereplő klub vezetősége.

Bővebben: Pénzbüntetéssel sújtotta játékosait a DVTK