A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

balmazujvaros dvtk 2017 08054-0-ra kikapott a listavezető Diósgyőr az eddig nyeretlen Balmazújváros otthonában szombaton, a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában.

Többet birtokolta a labdát a Balmazújváros és aktívabban is szervezte a támadásait, ezzel együtt az első félidő nagy részében nem volt veszélyes a diósgyőriek kapujára. A vendégek viszont egy-egy végigvitt akcióval eljutottak kapura lövésig is. A hazaiak futballja mégis eredményre vezetett, az első játékrész végéhez közeledve jól fejeztek be egy támadást, Haris Attila élt a kínálkozó lehetőséggel, így pár perccel később egygólos balmazújvárosi előnnyel mehettek pihenni a csapatok. 

Nagy – kimaradt – diósgyőri egyenlítési lehetőséggel folytatódott a mérkőzés, majd hazai helyzetek következtek, melyekből az egyiket – egy gyors kontratámadás végén – Nemanja Andric kihasználta. A folytatásban is a hazai csapat futballozott frissebben és ötletesebben, akcióiban több volt a veszély, mint a diósgyőriek próbálkozásaiban, így a hajrára is maradt két balmazújvárosi gól a csereként beállt Rácz Ferenc jóvoltából.

Az újonc csapat előzőleg pontot szerzett az előző idény első két együttese ellen, de nyeretlen volt a szombati mérkőzés előtt, míg a vendégek – akik mind a négy eddigi találkozójukat idegenben játszották – két győzelemmel és egy döntetlennel az élen álltak három kör után.

 

OTP Bank Liga, 4. forduló:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Diósgyőri VTK 4-0 (1-0)

Balmazújváros, 1800 néző, v.: Pintér

gólszerzők: Haris (40.), Andric (61.), Rácz (85., 92.)

sárga lap: Karan (47.), Tóth B. (86.)

 

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Horváth L. – Póti, Tamás L., Rus, Uzoma – Vajda, Sigér, Haris – Arabuli (Zsiga, 76.), Kovács Á. (Rácz, 84.), Andric (Belényesi, 91.)

Diósgyőri VTK: Rados – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás M. – Vela, Tóth B., Busai (Oláh, 62.) – Joannidisz (Nono, a szünetben), Szarka, Óvári (Ugrai, a szünetben)

(MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)