A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

miskolci egyetemFigyelő című lap a Miskolci Egyetem három oktatóját, Hegyi Szabolcsot, Kirs Esztert és Majtényi Lászlót is listázta, azt állítva, hogy Soros-bérencek, s az ország ellen dolgoznak.

Mint ismert, a Schmidt Mária tulajdonában álló Figyelő nemrég egy olyan listát közölt, amelyen 200 akadémikus, újságíró, oktató vagy szociális munkás található, a cikk szerint ezek az emberek Soros-bérencként dolgoznak az ország ellen. A listát óriási felháborodás fogadta, itthon és külföldön is elítélték a cikket.

Így tettek a Miskolci Egyetem oktatói közül többen is, akik az alábbi nyilatkozatot tették közzé:

"Mi, jelen nyilatkozat aláírói őszintén hisszük, hogy a Miskolci Egyetem a tudás és közösség campusa, s mint ilyen, tagjai felelősséggel tartoznak egymás iránt. Ilyen közösségként kell működnie akkor is, ha tagjait, az Egyetem bármely polgárát elfogadhatatlan és igazságtalan támadás éri. 2018. április 11-én a Figyelő című lap a Miskolci Egyetem három oktatóját, Hegyi Szabolcsot, Kirs Esztert és Majtényi Lászlót listázta szégyenteljes módon, megfélemlítési céllal.

Valljuk, hogy az állampolgárok hasonló listázása, ellenségként való megjelölése, megbélyegzése a magyar történelem legsötétebb epizódjait idézi, és mindannyiunk felelőssége, hogy felemeljük hangunkat, ha politikai üldöztetések veszélye fenyeget. Egy olyan országban, ahol a hasonló lajstromok elfogadhatóvá válnak, többé senki sem érezheti biztonságban magát: sohasem tudhatjuk, hogy hol és milyen listák fognak készülni, s hogy azok milyen következményekkel fognak járni érintett társaink életére, egzisztenciájára nézve.

Ennek megfelelően mi, jelen nyilatkozat aláírói politikai-világnézeti meggyőződéstől függetlenül elítéljük egyetemi polgártársaink listázását, szolidaritást vállalunk velük."

A nyilatkozatot eredetileg a következők írták alá:

Csáki Tibor címzetes egyetemi tanár, GÉIK

Fazekas Csaba egyetemi docens, BTK

Karlowits-Juhász Orchidea egyetemi adjunktus, BTK

Knausz Imre egyetemi docens, BTK

Körei Attila egyetemi docens, GÉIK

Kunt Gergely egyetemi adjunktus, BTK

Makrai Kata egyetemi tanársegéd, BTK

Mató-Juhász Annamária egyetemi tanársegéd, EK

Mihályi Helga mesteroktató, BTK

Nagy Gábor egyetemi docens, BTK

Porkoláb Tibor egyetemi docens, BTK

Pusztainé Fischl Klára egyetemi docens, BTK

Rada János egyetemi tanársegéd, BTK

Rucska Andrea egyetemi docens, EK

Szabó Miklós egyetemi tanár, ÁJK

Takács István egyetemi docens, BTK

Tompa Tamás főiskolai tanár, EK

Tóth Árpád egyetemi docens, BTK

Vinnai Edina egyetemi docens, ÁJK

Viskolcz Noémi főiskolai tanár, BTK

 

Azóta már több tucatnyian aláírták a nyilatkozat mellé csatolt petíciót, oktatók mellett hallgatók és volt hallgatók is. Aláírni az alábbi helyen lehet:

https://www.peticiok.com/nyilatkozat_miskolci_egyetem

рынок недвижимости
дизайн интерьера