A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

strandMár javában dolgoznak a Selyemréti Strandfürdő újabb fejlesztésén. Mint ismert, a régi helyére egy új, 50 méteres medencét építenek.

Várhatóan jövő tavasszal már igazi versenymedencével rendelkező komplexumba térhetnek vissza a vendégek és az itt edzést tartó szakosztályok, az ide járó iskolai osztályok – írja a Minap.hu. Arról azonban hallgat a városháza szócsöve, hogy a tervek láttán a Facebookon egyértelmű értetlenség bontakozik ki, és sokak szerint inkább egy állattartó telepre hasonlít az új épület, mint uszodára.

Mindenkivel megegyezett az üzemeltető, így november elején bezárta kapuit a Selyemréti Strandfürdő. Miskolc sportért felelős polgármesteri biztosát, Rakaczki Zoltánt a Minap kérdezte a beruházás részleteiről.

– Az 1,7 milliárd forintos uszodafejlesztés a Miskolci Vízilabda Club (MVLC) sportfejlesztési programjában szerepel, amelyhez a TAO támogatás nagy részét a Wanhua-BorsodChem Zrt. biztosította. A beruházásnak – melyhez a szükséges önerőt a város állja – melyek a legfontosabb elemei?
– A legfontosabb, hogy elbontják az 50 méteres medencét és egy teljesen új, szintén 50 méteres, edzésekre és utánpótlástornák megrendezésére is alkalmas medencét építenek a helyére, új uszodatechnikával és uszodagépészettel. Ez utóbbi keretében hőszivattyú beépítésével megoldják a medencék vízhőmérsékletének környezetbarát fűtését és állandó, megfelelő vízhőmérsékleten tartását, egyes medencék vízhőfokának emelését.

Megújulnak és bővülnek a kiszolgáló létesítmények, az öltözők, zuhanyzók. És végleges fedést is kap az uszodatér, melynek falai a nyári időszakban elbonthatók, így az uszodatér oldalról kinyitható. A főépület 2. emeletén új öltözőt és szociális részleget is kialakítanak az épület tető- és födémszerkezetének felújításával.

– Bár sportberuházásról van szó, a lakosságot és a strandot üzemeltetőt is kedvezően érinti a beruházás.

– Valóban, a sportberuházás célja a jelenlegi sporttevékenység színvonalának javítása, a lakosság számára az újranyitáskor a korábbi vízfelület rendelkezésre fog állni. Az új öltözők kialakításával pedig megvalósul a lakosság és az edzésre érkezők különválasztása, ami mindkét fél részéről kérés volt.
– Járnak a Selyemrétre mások mellett gyógyúszók, a testnevelésóra keretében diákok is. Őket hol fogadják a projekt ideje alatt?

– A testnevelésóra keretében történő úszásra, gyógyúszásra a MEAFC-hoz érkező diákokat, a náluk edző vízilabdázókat a Miskolctapolcai Barlangfürdő, a Kemény Dénes Városi Sportuszoda és a Diósgyőri Tanuszoda fogadja. A Selyemréti Strandfürdőnek állandó vendégköre van, mellettük járnak ide tanulók és tanáraik, szakosztályok és edzőik, velük közösen olyan megoldást találtunk a nagyjából fél éves időszakra – nyitás 2019 májusában várható –, amíg itt az építési, felújítási munkák tartanak, amely kompromisszummal, de megoldást jelent számukra.

De lássuk, mi a miskolciak véleménye a beruházásról!

“Hát a látványterv szerint ez egy tragédia, de remélhetőleg nem ezt valósítják meg.”

“Rondának ronda …de jobb mint a penészes sátor.”

“A kis lépésnek is lehet örülni, a pottyantós WC – be bevezetjük a vizet és kifestjük. Úgy látszik a mai világban mindegy, hogy mi épül tapsikolni kell neki. Szomorú.”

“Nagyon fantáziadús. Állattartó telepeknek van ilyen szerkezetű épülete.”

“Erről az építményről nincs mit beszélni. Nem szabad megépíteni!”

“Vajon ki a bánat tervezhette és ki hagy ilyet jóvá??? Persze a milliárdok biztosan repkednek orrvérzésig!!!”

“Lehet, hogy a természetes légmozgás nem fogja kiszellöztetni, de egy komolyabb szél úgy elviszi mint a sicc!”

” Legalább valami kis design lenne,de így mint egy juhhodály!!!”

“Egy magára valamit is adó gazda ennél szebbet csinálna. Nem vagyok építész (csak kohász), de ilyet rajzolni félkézzel is tudok.”

“Egynémely gyerek az óvodában rajzolgat ilyeneket!! Ez azonban a kisebbik baj. A nagy baj az, hogy volt aki elfogadta ezt és rábólintott az építésére!!”

“Valszeg a főépítész jóvá hagyta!!! Aki jelenleg nincs is a városnak. Sztem inkább a helyi Bástya elvtárs…”

Forrás: borsod24.com