A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

poloska budosTérkép készült arról, mennyire terjedt el a címeres poloska, azaz a büdösbogár Magyarországon. Kiderült: a főváros mellett a nagyobb városok, Pécs, Miskolc, Győr, Debrecen a legfertőzöttebbek.

Évről évre egyre többen szenvednek a címeres poloskaféléktől. Az árukereskedelemmel érkezett rovarok természetes ellenség hiányában, és kedvező akklimatizálódásuk miatt, remekül érzik magukat Magyarországon.

„Évről-évre egyre több bejelentést kapunk, ezért döntöttünk úgy, hogy felmérjük a fertőzöttség mértékét. Közel háromezer bejelentést regisztráltunk és helyeztünk el irányítószám alapján a térképen. Minket is megdöbbentett a fertőzöttség mértéke” – mondta Szigeti Zsolt, az Abatox Kft ügyvezetője. Hozzátette: az előző évi trendeket figyelembe véve szeptember végén, október első heteiben okozzák a legnagyobb kellemetlenséget ezek a szipókás rovarok. Ilyenkor szívesen húzódnak be a házakba, lakásokba a hideg elől, ezzel rengeteg bosszúságot okozva.

A címeres poloskafélék a ma még főként a nagyobb városokban jelentenek problémát. Budapest után Debrecenben, és Pécsett szenvednek tőle a legjobban, a térképes alkalmazás szerint. De Soprontól Makóig az ország jelentős hányadán jelentették a nem kívánatos élőlények jelenlétét és a fertőzés egyre terjed.

„Mivel ezek a rovarok árukereskedelem útján 'importálódtak' hazánkba, nem meglepő, hogy főként a nagyobb városokban terjedtek el leginkább zavaró méretekben. Ráadásul városi környezetben az átteleléssel sincs gondjuk, hiszen könnyen képesek behúzódni a közeli házak apróbb zugainak kevésbé fagyos pontjaira. Ami gyerekjáték, hiszen immunrendszerük -20 fokig csak lelassul, de nem áll le, a peték meg egészen -50 fokig is bírják a farkasordító hideget” – mondta Szigeti Zsolt.

Mivel a kártevőnek természetes ellensége nincs, irtásuk nem lehetséges, a növények nedvét szívó élőlények a levelekre rakott peték által gond nélkül szaporodnak. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint még közel nincs olyan mértékű invázió, mint amire majd számítani lehet. Azonban ez lehet a büdösbogár veszte.

A problémát várhatóan a természet maga oldja meg. Ugyanis ha kedvező környezeti feltételek miatt egy faj egyedszáma túlnő az eltartó képessége határán, könnyen összeroppanhat az állomány. Termékenységcsökkenés, vagy épp fajon belüli betegségek jelenhetnek meg, ami visszaveheti a számukat.

Amíg ez megtörténik, sajnos mindenkinek meg kell küzdenie az otthonában ezzel az alattomos kártevővel. Megnehezíthetjük, hogy befészkelje magát a lakásba szúnyoghálóval és rövid, hajnali szellőztetéssel. Ha mégis bejutottak a legjobb megoldás a rovarok elfogása, mert a vegyszeres irtás nem hatékony.