A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

VargaLászló fotóA helyi szavazópolgárokat országosan és lokálisan is megpróbálják befolyásolni, ellenőrizhetetlen információk özönlenek a médiákból és a közösségi oldalakról egyaránt. 

A Borsod24 elhatározta, hogy az egyik legesélyesebb Fidesz-kihívót, a négy évvel ezelőtt is győzni tudó dr. Varga Lászlót, Miskolc 2-es választókerületének képviselőjét kéri meg, segítsen átlátni a helyzeten.

– A hódmezővásárhelyi eredményt ismerve, mit mondana a helyzetről választókerületében?

– Egyértelmű, hogy kormányváltó hangulat van, ugyanakkor mindezt szavazatokká és győzelemmé kell alakítanunk. Négy éve ez sikerült és úgy érzem, hogy most is sikerülni fog. Az alföldi nagyvárosban végbement politikai változás után a miniszterelnök titkos látogatásokkal próbálja híveit felrázni, ez történt Miskolcon is. Az elmúlt hetek után egyértelműen azt gondolom, hogy minden dezinformációval, propagandával szemben a demokraták együttműködésével igenis lehetséges a kormányváltás és a győzelem a körzetben.

– Mit tesznek ezért?

– Egyrészt én szokásomhoz híven megpróbálok minden nap utcafórumok, kitelepülések, gyűlések keretében minél több miskolcival, borsodival találkozni, nálam ez az igazi konzultáció. Másrészt széleskörű összefogásra készülünk, olyanra, amely sikerhez vezet. A vásárhelyiek bebizonyították, hogy minden személyes ambíciót félretéve, a Fidesz igenis legyőzhető. Az elmúlt hetekben sok emberrel beszélgettem: baloldaliakkal, liberálisokkal, jobbikosokkal és csalódott fideszesekkel is. Máshogy gondolkodunk sok témában, de egyben egyet értünk: mindannyian változást akarunk. Úgy gondolja a többség, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es választókerületében én vagyok az esélyes jelölt, bíznak bennem, tudják, hogy nekem újra sikerülhet.

– Ön is ezt gondolja?

– Igen, ha nem ezt érezném, nem indultam volna. De a Publicus Intézet által a választókerületben nemrég végzett közvélemény-kutatás alapján egyértelműen én vagyok a Fidesz esélyes kihívója a választókerületben. Ráadásul a kisebb demokratikus ellenzéki pártok szavazói számára is toronymagasan én vagyok a legelfogadottabb jelölt a Fidesz és a Jobbik jelöltjével összehasonlítva. Ha tehát van koordináció és visszalépés a demokratikus ellenzék pártjai között, akkor a demokraták, lokálpatrióták szavazataival egyértelműen sikeres lehetek. Ők is tudják, a térség érdekében mindig felül tudok emelkedni a pártpolitikai érdekeken. 2014-ben már bebizonyítottam, hogy tudok győzni ebben a körzetben, hogy le tudom győzni a Fideszt. Mert nekem Miskolc és Borsod a fontos, nem a pártok. Hiszem, hogy most is sokféle szavazót meg tudok szólítani, és az elmúlt ciklusban bizonyítottam is, hogy nem csak a baloldali, hanem a más pártállású választópolgárokat is képviselem a parlamentben. Ráadásul a felmérés szerint a körzetben élők magasan engem tartanak a legalkalmasabbnak az erősebb jelöltek közül erre a tisztségre.

– Hogyan érhető el változás?

– Ne tévesszenek meg senkit a hirtelen, semmiből felbukkanó jelöltek, akiknek egyetlen célja, talán megbízásos alapon, az ellenzék egységének bomlasztása. Sokan, sokféle pártot szerethetnek, de azt látom, ha változást szeretnénk, egy megoldás, egy esély van, ha egyéniben én kapom a választók többségének a voksát.

– Igazából minden párt a győzelem reményében indul. Mi lesz, ha sikerül teljesíteni a kormányváltást?

– Sokan vannak, akik eldöntötték magukban, az egészségügy, az oktatás gondjai miatt, valamint a mindennapi megélhetéssel küszködve, hogy soha többé Fidesz-KDNP. Fiatalok százezrei hagyják el az országot, családjukat egy jobb és szabadabb élet reményében. Büntetésképpen a kormány még a szavazati joguk normális gyakorlásában is korlátozza őket. Szomorú kimondani, hogy a rendszerváltás utáni harmadik évtizedben újra meg kell változtatni a rendszert. Vissza kell állítani a nyugati demokráciákban szokásos alkotmányos fékeket. Véget kell vetni a banánköztársasági állapotoknak. Kormányváltás után nem maradhat el az elszámoltatás, de elsődleges célunk az egészségügy, az oktatás tragikus helyzetének javítása és az alacsony keresetűek bérének emelése, illetve az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása. A közbiztonság és az utak állapota sem méltó egy megyeszékhelyhez. Itt születtem, itt élek én is, tudom, hogy Miskolc és a megye lakosai számára ezeknek a problémáknak a megoldása talán a legsürgetőbb az országban. A térség számára fontos fejlesztések megvalósítása mellett meg kell oldanunk az itt különösen jellemző problémák sorát is. Létbiztonság, jogbiztonság, közbiztonság. Erre van szüksége az itt élőknek."