A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

pzsvlAugusztus 1-én megkezdték a kesznyéteni Sajó-híd felújjítását. A híd felújítsa eredetileg március 22-én kezdődött volna el és legkésőbb október végéig kellene átadni. A Fidesz csak ígérni tudott; ideiglenes megoldás sem született. 20 kilométert kell kerülni az ott élőknek. Erről és ezekről beszélt dr. Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő és Pap Zsolt önkormányzati képviselő, az MSZP Tiszaújváros és Környéke Szervezet elnöke.

 

’’A Fidesz újra átverte Borsod-Abaúj-Zemplén megyét; nem először tette ezt -fogalmazott dr. Varga László. Azt nagyon jól tudjuk, hogy társadalompolitika tekintetében -egészségügyben, oktatásban, szociálisszférában- mit okozott az elmúlt nyolc év, de fejlesztéspolitikában is komoly adósságaik vannak.

Tudják ezt az Észak-borsodiak a 26-os elkerülő kapcsán: megvolt minden forrás, ahhoz, hogy az út megvalósuljon, mégis a mai napig nagyon komoly az átmenő forgalom Sajószentpéteren, és nincs meg a 26-os elkerülő.

Tudják ezt a miskolciak: nem számíthatnak a Fideszre, ha fejlesztésekről van szó. Modern városok program keretében nagyon sok fejlesztést ígért Orbán Viktor, gyakorlatilag semmi nem valósult meg. A BMW is Debrecent választotta… A Fidesz tehát elárulta Borsod –Abaúj –Zemplén megyét.

Dél-Borsodban is szép számmal vannak olyan pontok, ahol ígéretek voltak a Fidesz vezette kormány részéről, azonban ezek nem valósultak meg. Ez is egy ilyen pont, hiszen ennek a hídnak a lezárása nagyon sokak életét fogja megnehezíteni az elkövetkező hetekben –különösen a tanév indulásával.’’

Az autósok számára 20 kilométeres kerülőt jelent, mintegy ¾ órával kell többet vezetniük.

A távolsági buszok Kesznyéten–Kiscsécs–Girincs–Köröm–Sajóhídvég–Berzék–Bőcs–Sajólád–Tiszaújváros kerülővel közlekednek.

A mentők és a tűzoltók az előírt vonulási idő alatt érik majd el a települést, mert nem feltétlenül Tiszaújvárosból vezénylik őket. Rendőrségi jelenlétet helyben igyekeznek biztosítani.

 

’’Évek óta elhúzódó probléma a Kesznyétent Tiszaújvárossal összekötő hídnak a felújítása. Most már eljutott a kormányzat arra a pontra, hogy ez a hídfelújítás megtörténik, azonban elhangzott egy ígéret, ami arról szólt, hogy Girincsen épül egy pontonhíd. Augusztus elsején a híd lezárásra került, a felújítás megkezdődött, a várható átadási idő november közepe.

A pontonhídnak azonban nyoma sincs. Itt volt a honvédelmi minisztérium államtitkára (a Sorosozó) Németh Szilárd, a terület országgyűlési képviselője (a miskolci kamujelölt állításról hírhedt) Koncz Ferenc, Kesznyéten és Girincs települések polgármestere, ahol bejelentették –több sajtóorgánumnak-, hogy a pontonhíd Girincsnél meg fog épülni. Ez nem történt meg.

Jár egy komp, de a kompnak a költségét az átutazáshoz senki nem téríti meg, ez plusz terheket ró a lakosság számára. Nagyon sokan járnak erről a területről és környezetéről Tiszaújvárosba munkába, iskolába, valamint itt van a tréség egészségügyi központja a Tiszaújvárosi Rendelőintézet.

Nagyon nehéz lesz átjutni az embereknek, ezért az követeljük, hogy az ígéreteknek megfelelően történjen meg a pontonhíd megépítése. Ne terheljék se fizikailag, se anyagilag a terület lakosságát!’’ –Pap Zsolt

 

Végezetül dr. Varga László elmondta azt is, hogy azon fog dolgozni, hogy az elmúlt évek fideszes ígéretei valóssággá váljanak végre. Olyan szövetségeket igyekseznek létrehozni az ellenzéki pártokkal, amelyek képesek lesznek ennek a túl hatalomnak; ennek a megye számára káros Fidesz-rezsimnek az ellensúlyozására.

Jól látszik, hogy a megye mire számíthat a Fidesztől... Jól látszik, hogy fejlesztéspolitika kapcsán sem számíthat sok jóra a Fidesztől ez a megye.Borsod-Abaúj-Zemplén megyének valódi fejlesztések kellenek, hogy az itt élőknek könnyebb legyen az élete.