A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

kozgyules 2017 0921 1Hiába vonultak be a tiltakozók a miskolci önkormányzat közgyűlésére, a városvezetés ragaszkodott a tervéhez: az Ifiháznak még akkor is mennie kell novemberben jelenlegi épületéből, ha történetesen sehová sem tud beköltözni.

A demokratikus ellenzék képviselői közgyűlési előterjesztésükben azt indítványozták, hogy egészen addig maradhasson a helyén az Ifiház, amíg fel nem újítják, át nem alakítják a kereskedelmi szakiskola egykori Csengey utcai épületét. Akkor is csak úgy kellene átköltöztetni az intézményt az ígért helyszínre, ha arról közgyűlési döntés születik, s támogatják a tervezetet a szakmai szervezetek is. Az ellenzék a legjobb megoldásnak azt tartaná, ha az Ifiház maradna a helyén, s a rendészet költözne a volt iskolai ingatlanba.

Mint ismert, a miskolci városvezetés júniusban döntött arról, hogy elköltözteti jelenlegi helyéről a város ikonikus intézményét, az Ifiházat. Azt, hogy hová költöztetnék, akkor nem mondták meg, nyilván, mert fogalmuk sem volt róla. Eldöntötték viszont, az intézménynek mennie kell, mégpedig azért, hogy jelenlegi épületébe a rendészetet költöztessék be.

Az MSZP már akkor leszögezte: az Ifiházat inkább fejleszteni kell, ezért aláírásgyűjtési akciót indítanak az intézmény megmentéséért. Az ügy mellé felsorakozott a teljes miskolci demokratikus ellenzék, s több civil szervezet is, egyhangúan követelve a döntés visszavonását. Kezdetektől fogva azt hangoztatták, hogy a volt kereskedelmi szakiskola egykori Csengey utcai épületét újítsa fel a város, s oda költözzön a rendészet, ne pedig az Ifiház helyére.

Előremenekült a Fidesz

 

kozgyules 2017 0921 2A tiltakozást látva a Fidesz előremenekült, augusztus közepén-végén már arról beszéltek, hogy kulturális központot hoznak létre a Csengey utcai épületben. Az új intézményben táncot és zenét tanulhatnak a gyerekek. Az épület „főbérlője” a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium lesz, mely képzési kínálatát táncművészettel bővítheti. A központ épülete úgynevezett kulturális inkubátorházként működhet, befogadóintézményként. Ide költözhet az Ifiház is, és ez az ingatlan adhat otthont a különböző kulturális műhelyeknek és szervezeteknek is. Itt próbálhat például az Illés Klub, de használhatják majd az épületet a néptáncosok is.

Jelenleg azonban rendkívül rossz állapotban van az épület, hiszen több mint egy évtizede üresen áll, és szinte mindent ki kell benne cserélni. Rekonstrukciója minimum 250-300 millió forintba kerülhet, ez három forrásból adódna össze: a városvezetés – augusztusi bejelentésük szerint – számít kormányzati és uniós forrásra, de a város is hozzátenne a költségekhez. Rekonstrukciós tervek persze még nincsenek, pénz sincs, erősen kétséges, lesz-e belőle egyáltalán valami. Jövő szeptemberi indulásról beszélnek azóta is, de azt nem mondják meg továbbra sem, hogy mi lesz addig az Ifiházzal., Egészen pontosan mégis csak mondják, mégpedig azt, hogy az Ifiháznak november 1-jével távoznia kell. Azt viszont nem, hogy jövő szeptemberig – már, ha egyáltalán addigra elkészül a Csengey utcai épület – hol működjenek.

Előzetesen arra lehetett számítani, hogy – miként oly sok esetben – mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozva az önkormányzat szeptemberi közgyűlésén, csütörtökön nem veszi napirendre a fideszes közgyűlési többség az Ifiház megmentését célzó ellenzéki előterjesztést. Aztán ezt mégsem merték megtenni, talán azért, mert több tiltakozó is megjelent a közgyűlésen, olyan szövegű táblákat felmutatva, mint például „Menjen máshová a rendészet”, vagy „Megvédjük a kulturális közösségeket, a dolgozókat, a szakmaiságot”. Ehelyett inkább azt a megoldást választották, hogy napirendre veszik ugyan a javaslatot, ám azt más előterjesztésekkel együtt tárgyalják (így ugyanis kevesebb idő jut a vitára). Hét előterjesztést dobáltak össze egy csomagba, egyebek mellett például az idei költségvetés korrekciójáról, vagy éppen az Őszi Napsugár Otthon Alapító Okiratának módosításáról szóló javaslatokat.

De ez csak a kezdet volt, a vita során képviselőik a szokásos sikerpropagandát nyomták. Miskolcon minden nagyon szép, minden nagyon jó, nagyszerű a gazdasági teljesítmény, a költségvetés „egyensúlyban” van. Ez utóbbi évek óta a kedvenc vesszőparipájuk: naná, hogy egyensúlyban van a költségvetés, máskülönben el sem lehetne fogadni. Arról persze „elfelejtettek” szólni, hogy a költségvetés hitelfelvétellel kerülhet egyensúlyba, hiszen idén például a bevételi oldal 18 milliárd forinttal kevesebb, mint a kiadási.

Miért vándorolt el 10 ezer ember Miskolcról?

 

kozgyules 2017 0921 3Az Ifiházzal kapcsolatos konkrét felvetésekre persze egyik városvezetőnek sem sikerült válaszolnia, pedig például dr. Simon Gábor, az MSZP frakcióvezetője (alsó képünkön balra) többször is dr. Kriza Ákos polgármesternek szegezte kérdéseit. Leginkább azt tudakolta, mondják már meg ugyan, november 1-jétől hol működik majd az Ifiház, illetve azt, honnan szereznek forrást a Csengey utcai ingatlan felújítására. Szerinte az egész Ifiház-históriát cirkusz nélkül is meg lehetett volna oldani, ha a városvezetés egyeztet az érintettekkel, s már júniusban a közgyűlés elé viszi az ügyet. Az meg, mutatott rá Simon, hogy a mostani közgyűlésen másik hat napirendi ponttal együtt tárgyalják az intézmény ügyét, jelzi, mennyire veszi komolyan a miskolciakat a városvezetés.

A szocialista frakcióvezető szóba hozta a fideszes képviselők által bemutatott sikerpropagandát is. Felhívta a figyelmet arra: ha minden olyan szép és jó ebben a városban, minden mutatók nagyszerűek, itt mindenki a lehető legjobban él, akkor vajon mégis miért hagyta el Miskolcot a Fidesz hétéves regnálása óta 10 ezer ember?

Erre persze nem kapott választ, illetve annyit, hogy az elmúlt egy évben a városvezetés szerint sikerült megállítaniuk az elvándorlást.

Ha ez így van, akkor élünk a gyanúperrel: azért állt meg az elvándorlás, mert aki egy jobb élet reményében el akart vándorolni, az már régen megtette. Akik meg itt maradtak, azért maradtak, mert nincs lehetőségük még az elvándorlásra sem.