A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

Barcelonai polgármester-jelölt lehet Manuel Valls volt szocialista francia miniszterelnökből – az erről szóló felkérésről a spanyol közszolgálati televízió délelőtti műsorában beszélt a politikus pénteken.

Mint mondta, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt kereste meg, hogy képviseletében induljon a jövő évi önkormányzati választásokon Barcelonában. Walls egyelőre fontolgatja, hogy elfogadja-e az ajánlatot.

A barcelonai születésű francia politikus az elmúlt hónapokban nyíltan kiállt a katalán függetlenségi törekvések ellen a spanyol egységpárti politikusok oldalán, és több rendezvényen is felszólalt.

A pénteki televíziós interjúban elmondta, hogy véleménye szerint bár maga az elszakadási projekt "halott", de a függetlenségi elképzelések továbbra is élnek, a folyamat pedig hosszú lesz, mert a katalán társadalom nagyon megosztott.

A politikusnak nemcsak kormányzati, de városvezetési tapasztalata is van: a francia Évry települést irányította 2001 és 2012 között, mielőtt belügyminiszter, majd kormányfő lett a Franciaországban.