A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

Tóth BertalanTizenkilenc törvényjavaslat került fel a parlament weboldalára, amelyet szocialista és párbeszédes
képviselők terjesztettek a T. Ház elé.

 

A Tisztelt Ház elé visszük azokat a törvényjavaslatainkat, amelyek visszaállítják a jogállamot, hogy többé ne fenyegethesse az országot a kormány miatt a 7. cikkely alkalmazása – jelentette be a Népszavának adott
szombati interjújában Tóth Bertalan.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője ígéretének megfelelően összesen tizenkilenc törvényjavaslat került fel a parlament weboldalára, amelyet szocialista és párbeszédes képviselők terjesztettek a T. Ház elé.Az ellenzéki politikusok úgy kezdik összes javaslatukat, hogy a "demokrácia helyreállítása érdekében" van szükség azok elfogadására. Ennek megfelelően módosítanák a lelkiismereti és vallásszabadság jogát, valamint
az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállást.Az MSZP és a Párbeszéd képviselői eltörölnék például a Lex CEU-t is.
Emellett többek között emelnék a családi pótlékot és egy havi külön juttatást
vezetnének be az iskolakezdésre.