A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

torokorszag zaszloElfogatóparancsot adtak ki csütörtökön Törökországban a haderő 12 korábbi és 58 jelenlegi tagja ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A csütörtöki hatósági fellépésnek a közép-törökországi Konya a központja, de a művelet még további 26 tartományra kiterjed.

A mostani gyanúsítottak török katonák állítólagos "tanítómesterei" voltak a gülenista mozgalmon belül. Az előállításokban érintett 12 egykori katonát a puccskísérlet óta tartó rendkívüli állapotra hivatkozva bocsátották el állásukból.

2016. július 15-ének éjszakáján a puccsisták elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A katonai felkelés résztvevői páncélosokkal vonultak ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányságra. Recep Tayyip Erdogan államfő az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt.

Törökországban az elmúlt 18 hónap alatt több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret – köztük katonákat – pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a gülenista hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. A mindennapos tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem a mozgalom feltételezett tagjait is.

A török védelmi minisztérium legutóbbi adatai értelmében eddig – 150 tábornokot és 4630 tisztet beleértve – a haderő 8570 tagját küldték el állásából a hálózattal összefüggésben.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a másfél évvel ezelőtti katonai hatalomátvételi kísérletért. A török vezetés szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.