A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk

ricse csardaCsárda nyílt Ricsén. Eddig a hírben nem is lenne semmi különös. Ezt a csárdát azonban hajdani közmunkások és munkanélküliek működtetik, ebben rejlik egyedisége.

A ricseiek szerint az országban övék az első, s eddig egyetlen olyan vendéglátóipari létesítmény, amelyet szociális szövetkezet üzemeltet, törekedve arra, hogy ne csak lózungok, hanem a valóság szintjén is visszajuttasson olyan embereket a munkaerőpiacra, akiknek ezen a vidéken kevés esélyük van egy rendes állásra.

Az üzletvezető, Fodor Tamásné pénzügyi-számviteli végzettségével is nehezen tudott volna elhelyezkedni a faluban, miközben lassan lejár a két kicsi gyereke után járó gyes ideje. Neki a munkanélküli lét komoly fenyegetést jelentett, így hálás, hogy megkapta az állást, s nem kell a család mellől kilométereket utazni munkáért. Hogy meglegyen a szükséges végzettsége, beiratkozott egy iskolába, ahol fogadóssá képzik. Ez a vendéglőshöz képest speciális tudást is tartalmaz, a csárdában ugyanis a térségre jellemző, tájjellegű ételeket is illik kínálni.

A huszonegy éves Kaniczki Bence nyakába vette volna a nagyvilágot, ha nem kap munkát a szülőfalujában. A angliai kiköltözés terve most odébb csúszott, a vendéglős végzettségű fiú augusztustól pincérként dolgozik Ricsén. Szakácsot egyelőre az iskolai menzáról kölcsönöznek, a kézilány, a takarító közmunkásként dolgozott korábban a faluban.

Vécsi István, Ricse szocialista polgármestere, a Közmunkások Szakszervezete elnöke azt mondja, ők tényleg komolyan veszik, hogy akit lehet, visszavezessenek a munka világába. A csárdára a Start program helyi sajátosságok kialakítására szánt keretéből nyertek 30 millió forintot, s ehhez 15 százaléknyi önerőt tettek. Az építkezésen is sokan dolgoztak közmunkásként. A megnyitó ünnepségen a polgármester nem kis meghatottsággal mutatott egy fényképet, amin az építőbrigád szerepel: romák, nem romák, segédmunkások, szakmunkások, közmunkások. A felvétel egyedi, minden digitális változatát kitörölték, a fotót pedig az étterem egyik fő falára teszik majd ki, így is hirdetve a falubeliek teremtő erejét.

Vécsi István a csárdában nem pusztán egy vendéglátóhelyet lát, ahol helybéliek és átutazók az éhségüket csillapíthatják. Szavai szerint egy ilyen hely abban is segít, hogy faragjon a városlakók és falusi emberek közötti szakadékból, s közelítsen ahhoz a szándékhoz, hogy egyenlő szolgáltatásokat biztosítsanak mindenkinek, éljenek bárhol az országban. A csárda növeli a falu megtartó erejét is, elvégre a fiataloknak így nem kell máshová menni, ha le akarnak ülni egymással beszélgetni. Első lépcsőben a csárdához integrálták az idősek ellátását is, így napi száz menüt eleve nekik főznek, de számítanak a Szlovákiából a kisvárdai fürdőbe járó, átutazó vendégekre is.

Az építkezést az önkormányzat vezényelte le, a működtetés azonban már nem az ő dolguk lesz. Hét alapító taggal – akik nem kapnak járandóságot – létrehoztak egy szociális szövetkezetet, s ehhez rendelték a létesítmény fenntartását. Nemcsak közvetlenül adnak munkát közmunkásoknak, de közvetve is: a csárda felvásárolja azokat a termékeket, amelyeket a közmunkaprogramok részvevői termelnek meg a földeken. Ezen túl, amíg van kínálat magángazdáknál zöldségből, gyümölcsből, nem mennek a nagybani piacra, hanem tőlük veszik meg az árut, így segítve a helyi termelőket is.

A szociális alapon működő csárdát a falu híres szülöttéről, Adolph Zukorról nevezték el. A Paramount Pictures alapítója, Hollywood megálmodója egy ricsei szatócscsaládba született, s már kicsi korától inasként dolgozott. Miután árvaságra jutott, tizenhat évesen a ruhájába varrt huszonöt dollárnyi „vagyonnal” indult el Amerikába, ahol aztán szorgos munkával és némi szerencsével a filmgyártás atyja lett. Az iránta érzett tiszteletből kedvenc ételét, a söberlivel (gombás-petrezselymes zsemletöltelékkel) körített, lepirított kacsamájat is felvették a „Zukor Csárda” étlapjára.